Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Orbán lelke, Orbán süvege, Orbán szele

2016.09.21

orblelk.jpg

 

Jár-kel mint az Orbán lelke, "ne mászkáljon, mint az Orbán lelke" mondják a nyughatatlan, egy helyben állni képtelen emberekre.
Aki pedig felteszi Orbán süvegét, az állítólag túl sokat ivott.

Ki lehetett Orbán?

Többféle történet van erről, az egyik szerint mikor egy Orbán nevű falusi jegyző meghalt, a helyi kántor lepedőbe öltözve szellemként ijesztgette annak feleségét, az emberek pedig valóban azt hitték mikor látták, hogy Orbán lelke visszajár. 

Az is lehet, hogy egy püspök volt, akinek az inasa olyan sokat ivott, hogy a saját fejére tette a püspöki süveget amikor Orbán fejére kellett volna.

suv.jpg



A nyughatatlanság, kiszámíthatatlanság miatt, viszont inkább Orbán napjához köthető ez a mondás, és az időjárással lehet összefüggésben. Május 25-én van Orbán napja (és a nemzetközi törülköző nap), megfigyelték, hogy amilyen az idő ezen a napon, olyan lesz a termés ősszel. "Szeszélyes mint Orbán szele" állítólag ezt is szokták mondani, mivel nem lehetett tudni mire számíthattak ezen a napon.



Részletesebb leírás a régi mondásokról és Orbán napjáról


A nyughatatlan, szeszélyes ember olyan mint az Orbán szele (1. fent), egész Orbán lelke, jár-kel mint az Orbáni lelke, őgyeleg mint az Orbán lelke a pokolban, ez valamilyen babonás hit maradványa; aki nem szeret soká egy helyt szolgálni, Szegődi Mózsi a neve ós annak mindennap Dömötör napja, t. i. október 26-án szoktak volt a juliászok helyet cserélni. — A tanulni nem szerető, műveletlen ember Parlagi Jancsi marad élete fogytáig. — A részeges szeret börjánoskodni. vagy fölteszi Orbán süvegét, ha asszony, akkor szent Anna kontyát. 
http://real-j.mtak.hu/5971/1/MagyarNyelvor_1899.pdf


A napnak derült voltából egyébiránt jó őszre és bő szüretre következtettek, míg esős és borús idővel való beköszöntését rossz termés előjelének vették: minthogy ez idő tájt a szőlő épp virágzásában lévén, ennek a nedves, kivált a zordonabb és széllel járó hideg idő árt, a csendes, meleg napok ellenben javára válnak.
A népies meteorológia e százados, sőt ezredéves tapasztalatokból levont következtetése nyilvánul az Orbánt emlegető magyar közmondások egyikében is, mely az „Orbán szelét” emlegeti. Ezzel alighanem rokon az „Orbán lelké”-ről szóló is. Én ugyanis nemigen vagyok hajlandó annak közmondásgyűjteményeinkben (1. pl. Sirisaka, 86. l.) járatos magyarázatát elfogadni. E magyarázat különben maga is érdekes, mint az ilyen után kutató népszellem egyik jellemző nyilvánulása. Eszerint e közmondásunk: „Jár-kel, mint az Orbán lelke”, onnan eredne, hogy egy „Orbán nevű falusi jegyző meghalálozván, feleségének ellensége, a kántor, az asszonyon bosszúját kitöltendő, éjféltájt lepedőt vett magára s a jegyző ablaka alatt sétálgatott és az asszonyt ijesztgette. A falusiak ezt látván, a lepedőbe burkolt kántort csakugyan az Orbán lelkének gondolták”.

http://mek.niif.hu/04700/04798/html/katona_folklor0021.html


Juhász Gyula: Orbán lelke

Ebben a regényben egy Orbán Gergely nevű tanár lelkéről van szó, a tanári lét küzdelmeit mutatja be a történet.

 

 

jgyol.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.