Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Diogenész hordója, Diogenész lámpája

2011.06.21

diago.jpg 

Ül mint Diogenész a hordójában, mondogatják mindazokra, akik a társadalmi elvárásoknak nem akarnak eleget tenni. Diogenész lámpájával is példálózhatunk, ha olyas valamit keresünk, amit csak nagyon nehezen lehet megtalálni, viszont óriási szükségünk lenne rá. De Diogenész nevéhez ennél sokkal több történet köthető, ami miatt legtöbbször őt emlegetjük, ha elegünk van az egész világból, esetleg egyes felhasználóiból.
 
Diogenész
 
diogenes-statue-sinop-enhanced.jpgSzinópéi Diogenész a teljes neve, mert Szinópéban született időszámításunk előtt 404-ben. Azért nem felejtettük el őt ennyi idő után sem, mert örömmel pukkasztgatta a polgárokat életvitelével és elveivel. Megpróbált a lehető legegyszerűbb módon élni, ami egyet jelentett azzal, hogy minél kevesebb dologtól függjön. Mert minél kevesebb a függőség, annál nagyobb a szabadság, és az ember elsődleges vágya szabadnak lenni. Márpedig az emberek akkoriban is olyanok voltak mint mindenkor, ezért jó sok mindentől tették függővé magukat a kényelmük, biztonságuk, jólétük érdekében. Diogenész pontosan emiatt vetette meg és nevette ki a társadalmat amiben élt. Eme álláspontját minden eszközzel meg akarta ismertetni a világgal, ezért is lakott hordóban. Sokkal több érdekes történet fűződik hozzá, mint ez, érdemes elolvasni mindet: http://hellenizmus.repeta.hu/anekdotak_a_hellenizmus_idejebol
 
A lámpa
 
Diogenész gyakran keresett „embert” ami számára az eredeti, az Isten által teremtett pillanatnyi formát jelentette. Ilyet persze sohasem talált. A célja mégis az lett volna, hogy felhívja rá az emberek figyelmét, mennyire távol kerültek önmaguktól, azaz, kezdik elveszíteni a pozitív értelembe vett emberségüket. Ezért járkált fényes nappal az utcán lámpával, embereket keresve. Ha ma élne, valószínűleg reflektorfénnyel pásztázná a várost, fényes délutánokon.
 
Tompa László versben fogalmazza meg ugyanezt a problémát, úgy 2500 évvel később:
 
 
DIOGENÉSZ LÁMPÁJÁVAL

Mondják, hogy dél van. Órámon is öt perc
Híja csupán, s a tornyok felriadnak
A delet zúgva. Csak azt nem tudom, hogy
Mi okozhatja (megvakult az ablak,
Vagy futó vakság éppen engemet ver?),
Hogy úgy nem jár most az utcánkon ember?

Vagy lehet füst, köd sűrít künn sötétet
- Önzés, gőg füstje, rosszaság ködárja -,
Ez árad át most gát nélkül a földön,
Magát minden kis ízünkig bevájva,
Ebben fuldoklik, elborítva szennyel,
Már-már magát sem ismerve az ember.

Igen, ez, ez, vagy lehet: ez sem - én már
Nem is tudom, a hibát hol keressem?
A tanításban, amely egykor úgy szólt,
Hogy embert ember testvérként szeressen?
Értse meg egymást, bölcsen, türelemmel -
Csak így lesz méltó nevéhez, hogy: ember?!

S mennyit bűvöltek több ily szóval is még!
Jellem - tudás - - ám ezekről ki szól ma?
Ha el is leng künn egy-egy emberárnyék:
Öntelt sivárság sötétlik le róla,
S a tudat, hogy csak fent fog, fent köröm nyer
Küzdelmet bárhol - - Ez-e hát az ember?!

S valami meglök, hogy menjek ki, s utcák
Során, miközben a dél szava kondul,
Lámpával, égő szívemmel bolyongva,
Fürkésszek végig mindenkit bolondul,

 


S dadogjam egyre, dühös szerelemmel:
Embert keresek - hol vagy, ember - Ember?!

1939

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.